Partiumból a Partiumra: Digitális eszközök használata németórán

PKE-s oktatók és hallgatók interaktív németórái Bihar és Szatmár megyei középiskolákban

A Partiumi Keresztény Egyetem Nyelv-és Irodalomtudományi Tanszék, Német Nyelv-és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja a 2019/2020-as tanévben ismét számos, interkatív foglalkozást tartott a régió középiskoláiban.

A tanszéki csoport által szervezett szaknépszerűsítő körút során, több száz, németül tanuló diákkal dolgozhattunk együtt, interaktív németóráink keretében, Bihar, Szatmár és Máramaros megyei középiskolákban.

Az egyetemnépszerűsítést kiegészítő körút célja, a diákokkal való közvetlen foglalkozás volt. A diákok német nyelvi és országismereti tudását digitális eszközök felhasználásával bővítettük.

A kapcsolattartás jelen pillanatban is aktív, hiszen az előző évekhez képest, rekordszámú jelentkezést regisztrálhattunk a március 6-án megrendezésre kerülő „30 Jahre Mauerfall” című német nyelvű vetélkedőre, melynek döntőjére az Egyetemi Nyílt Nap keretében, 2020 március 6.-án, kerül majd sor. 

A szakismertető körút gördülékeny lebonyolításáért, a versenyzők felkészítéséért és a kedves fogadtatásért szeretnénk minden iskolának és némettanár kollégának köszönetünket nyilvánítani. Köszönjük, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy a PKE-től közvetlenül a régió iskoláinak osztálytermeibe, tehát a Partiumtól a Partiumba juthattunk és tehetséges diákjaikkal dolgozhattunk, dolgozhatunk!

Most mi hívjuk és várjuk Önöket vissza a Partiumból a Partiumra, találkozunk a Nyílt napon!

Img 7692

182457432 161754811836213 6394852626072076288 n82572823 177647906816087 1845542095561949184 n82577823 139662230335092 2784177687382458368 n83246037 180123600047299 4205681441381548032 nImg 768383251707 179283126479953 733484430227668992 nImg 20200120 120216Img 7687Img 7684Img 7688Img 7690Img 7691Img 7693Img 7697Img 7701Img 7702Img 7703Img 7704Img 7710Img 7712Img 771375407662 2517475518337104 8808461196580618240 n75543531 2517475675003755 6942651038679695360 o76706802 2517475895003733 5077892954492764160 o78254296 2517475871670402 7103558810148536320 o82382009 177884423287666 7589856778590879744 nImg 20200120 113344

forrás: nemetszak.partium.ro