„Egy élmény volt a négyzeten”, talán ez a kis frappáns megjegyzés fejezi leginkább azt, amit mindeddig megírni próbáltam.
Történetünk Nagyváradon kezdődik, vagyis innen gördült el az a tömegközlekedési eszköz, amivel egészen a festői Prágáig utaztunk, persze nem végállomásként nevezhetjük meg, csupán egy állomás, amely után az ember nyitottabb szemmel tekint a világra. Tovább zötyögtünk, és kisvártatva megérkeztünk Lipcsébe. A fáradtságot ellensúlyozni tudta bennünk a látvány, amely PAZAR volt. A napok ezután óriási sebességgel kezdtek peregni, ugyanis a sok látnivaló hatalmas időmennyiséget emésztett fel (jelzem, hogy nem feleslegesen). A városnéző séták mindig nagy örömmel töltöttek el, mert nap, mint nap élmények egész tömkelegével gazdagodtunk. Számos épületet és templomot, dómot sikerült megtekintenünk, így tehát szemügyre vehettük a Nikolaikirchet és a Thomaskirchet is. A hangulat mindig remek volt, talán élhetek azzal a találó közhellyel is, hogy jó társaságban gyorsan telik az idő. Nap nap után szebbnél szebb helyeken fordultunk meg, számos kulturális örökséget volt szerencsénk látni és megtapasztalhattuk (ha csupán rövid ideig is) mindazt a szépséget, amire vágytunk. Lehet, hogy kissé túlzásnak hangzik, de mégis van ennek a kijelentésemnek létjogosultsága, hisz tényleg részesei lehettünk egy olyan kalandnak, ami nem mindennap mozgatja meg az embert ott legbelül. Utunk folytatódott Halléba, majd tovább utaztunk és szemügyre vettük Drezda szépségeit, Potsdam palotáit és Berlin neves épületeit. A Sanssouci-palota rokokó építészeti stílusa lenyűgözött mindenkit. Remek idegenvezetőnk révén, minden épületben és emlékhelyben megláttuk a szépet, azt, amiért jöttünk. Drezda után újra buszra szálltunk és tovább folytattuk utunkat, a német főváros irányába. Miután elszállásoltak minket onnantól kezdve tényleg éjjel-nappal Berlin töltötte ki rövid ottlétünket. Elfelejtettem megemlíteni, hogy Jörg Jäger tanár úr kalauzolt minket Berlin utcáin, és egy kis betekintést próbált adni a német fővárosba. Még a lakásába is meginvitált minket feleségével együtt, ezzel is megszépítve rövid ottlétünket. Végezetül nem szeretném kifelejteni Dr. Stephan Krause tanár urat sem, hisz nélküle Lipcse csupán szürke kisvárosként szépelegne előttünk.
Zárásként meg csak annyit, hogy örülök annak, hogy megtapasztalhattam a „más levegőt” és boldogsággal tölt el az, hogy részese lehettem ennek a csodának. Köszönöm az élményt!
Vadai Edmond, másodéves alapszakos hallgató
forrás: nemetszak.partium.ro